FILMSZEM.NET minden tekintetben

Sindó Kaneto (1912-2012)

sindo_rav1.jpeg
Azt hittük, 2012 az az év lesz, amikor a százéves Sindó Kanetót ünnepelhetjük. A kerek évfordulót kísérő rendezvényeket, filmvetítéseket örömmel vegyes tisztelet övezi majd, ahol mi, Sindó rajongói követhetjük a mester nagy alkotásait. A születésnap megvolt, azonban alig egy hónappal azután Sindó eltávozott közülünk. Szomorúan fogadtuk a hírt, mégsem keltett Sindó halála tragikus megdöbbenést. Nemcsak magas kora miatt, hanem azért sem, mert egy teljes, lezárt életművet hagyott hátra, dolga végeztével békésen távozott.
(Mátrai Titanilla, Ph.D. - Tokió)

Az Az Isiucsi Dzsindzsó Általános és Középiskola című filmjét 94 évesen készítette el, és sokan nem hitték volna, hogy ezek után egy újabb filmbe is belekezd. Sindónak azonban még volt mit mesélnie, és ismét egy személyes élményét álmodta filmre 97 évesen. Bár a filmkészítés nem ment zökkenőmentesen, a filmhez szükséges anyagi fedezet megszerzése miatt a film egyre csak tolódott. Azt mondják, még maga Sindó sem volt benne biztos, hogy be fogja tudni fejezni a filmet. De befejezte, a Levelezőlap azóta megérkezett a világ számos országába, filmfesztiválokon mutatták be, és díjakat is hozott az idős mesternek. Sindó ezt már a saját hattyúdalának szánta, a film készítése alatt deklarálta, hogy ez az utolsó filmje. Az életművét befejezte, visszavonult a közélettől. „Csináljatok jó filmeket!” – búcsúzott egyik utolsó nyilvános megjelenésekor.

Mert ő jó filmeket csinált. Sokszor nem olyat, amilyent vártak tőle, nem volt konformista alkat. 1952-ben elkészítette a Hirosima gyermekeit, de a film nem olyan lett, amilyennek a hatóságok képzelték. Sindó nem volt hajlandó egy egyszerű és didaktikus Amerika-ellenes propagandafilmet készíteni. Ő emberi sorsokat mutatott be. És hogy mindezt megtehesse, inkább létrehozta a saját filmvállalaltát, ahol saját kedvére olyan filmeket hozott létre, amilyeneket és ahogy ő akart. Persze dolgozott más filmvállalatnak is, de mindig felrúgta a konvencionális és finomkodó filmkészítés kereteit. Bátran nyúlt olyan témákhoz, amit mások elhallgatnának legszívesebben, vagy ha mégis beszélnek róla, csak suttogva teszik. Témái a politika, a társadalom vagy akár a média szennyeseiből bújtak elő. Hol kortárs megközelítésben, gondoljunk csak a kapitalizmus kegyetlenségére a Farkasban, a nukleáris katasztrófára Az ötös számú Szerencsesárkány hajóban és az életért folytatott kegyetlen küzdelemre a Kopár szigetben. De megtette mindezt a múltba idézett filmjeivel is ugyanolyan keménységgel és kegyetlenséggel. A két nő az Onibabában gondolkodás és minden érzelem nélkül öli halomra az útjukba kerülő szamurájokat – és mégis, tettükért a háború és a vérszomjas társadalom a felelős. Hasonlóan kegyetlenül és leplezetlenül jeleníti meg a szexualitást, mely elsősorban nem az élvezet eszköze, hanem az életbenmaradás és az élet-halál harc megtestesítője. A gazember középkori történetében a szexuális vágy harchoz és hullahegyekhez vezet, az Erős nők, gyenge férfiakban vagy A bagolyban a vágy felkeltése a pénzszerzés eszköze. És ide kívánkozik még a sokakat megbotránkoztató Erotikus képregény híres polipos jelenete is mely az erotika és a pornográfia határait súrolta. Sindó előszeretettel jelenít meg céltalanul tévelygő, rossz útra tévedt fiatalokat például a Tizenkilenc éves meztelenben vagy a Fojtogatásban, illetve olyan japán társadalmi problémákat, mint az idzsime (csúfolás, szekálás), mely gyilkossághoz vezet, melynek elkövetői is, és áldozatai is gyerekek A táblában.

A tágabb társadalmi kérdéseket érintő alkotásain kívűl számos olyan filmet készített, melyben saját életéből merít. A Csupasz fa Sindó gyermekkorát és anyja iránti szeretetét ábrázolja, utolsó előtti filmje, Az Isiucsi Dzsindzsó Általános és Középiskola saját iskoláskori emlékeit, legelső filmrendezése, a Rekviem egy feleségért első feleségével való rövid és tragikus házasságát mutatja be, legutolsó filmjéhez, a Levelezőlaphoz pedig háborús élményei szolgáltak alapul.

Sindó Kaneto 49 filmet rendezett, több mint kétszáz forgatókönyvet írt, és rengeteg könyvet publikált. Megérte a századik születésnapját –rendkívül gazdag életművet hagyott ránk. Sindó gyászszertartása a Tokió-torony árnyékában lévő Zódzsódzsi buddhista templomban volt. Magam is helyeztem egy szál fehér szekfűt Sindó koporsója elé, amely a hatalmas virághalom előtt egész aprónak tűnt.

Japán szokás szerint Sindó hamvait halála utáni 49. nap után helyezik végső nyugalomba a kiotói Mjósindzsi templomban felesége, Otova Nobuko mellé. A sírkövén az „ég” (天) karaktere áll. Azt mondják, ez Sindó ötlete volt, mivel egy kis szójátékkal a karaktert szétszedve a „ketten” (二人) jelentést kapjuk. Tagadhatatlanul romantikus alkat volt.

sindo_cer.jpg

sindo_rav2.JPG

sindo_rav1.jpeg

 Mátrai Titanilla, Ph.D. - Tokió

2012. június 6. szerda 12:52